GEORGE DANTON
” a szeme, láttam…. az utolsó pár napban, nagyon érdekes, de meg lehet látni benne, nem a fájdalmat, valami mást, …..az a tekintet…. amikor feladják, minden mindegy tekintet, csak had nézzelek, elbúcsúzok…..
Látod? érted? ……………….
Csak légy velem… mi ez??? mi lesz?? Érdekes? Te tudod gazdi?? ”
Ez “gyönyörű”, ahogy beszélnek hozzánk, ahogy az ösztöneikkel érzik, valami történik, valami más. De mi még mindig hinni akarunk, segíteni.
Minden tisztelet a befogadó gondozóié.
Rengeteg figyelem, szeretet, tisztelet vette körül.
Dantont el kellett engedni, összeomlott, a sors fintora (?), hogy nem egyértelműen a lábát érintő műtét okán, hanem a testében más ketyegő bomba aktivizálódott a megterhelés, megpróbáltatások, a hőség, ki tudja mi miatt.
Csak ismételni tudom azt, amit Nelson admirálisnál:
ez a gyönyörű, fajtájára jellemző toposzaihoz mérten illetve azok ellenére szinte meghökkentően kedves, együttműködő, békés, emberfüggő mafflamaci, akit zokogva kereső gazdája megtalálhatott volna bőven bennünket, legalább élete utolsó heteiben békét, segítséget, EMBERT kapott. Vállalom, giccses?, nagy szavak, de így van, felkavaró a mai nap. Arohadtéletbe!
Talán békében ment el, olyan csodálatos lényként, aki tisztel és szeret minket és bízik bennünk mindenek ellenére, az emberekben, az ember társa a Kutya, blabla… miközben mi, a kidobottak, elhagyottak istápolói tudjuk, hogy nem szolgálunk mindig rá…
Nyugodj békében Danton!
