Számthat Rád?

Számíthatok Rád?

Ő itt Jean Valjean. 2013. április 5-e óta él az egyesület gondozásában.

Hogy miért? Talán emlékeztek: lassan 2 éve tavasszal „egy balesetes kutyához hívtak minket: Tinnyén a gyerekek húzták ki a vizesárokból ezt a szerencsétlent. Igazából aznap még fogalmunk sem volt arról, hogy mi vár rá – mi vár ránk. Öregecske, sántikál, de barátkozós, irtó büdös, loncsos, összeragadt a szőre… Nevezzük ezek után Jean Valjeannak. Hiszen mégiscsak egy csatornából húztuk ki…”
Ez volt az első benyomásunk. Ami utána jött, az kutya- és embert próbáló időszak volt. Orvosi kezelések minden nap, naponta többször. Jeant még a légytől is féltettük. Nem ok nélkül. Nem volt ugyanis bőre.
Az akkori beszámolót itt idézhetitek fel.

Jean már „marad”. Eltelt 2 év, amikor még fitt volt nem kellett senkinek, most pedig már meglátszanak rajta az évek, sajnos szép lassan romlik az állapota. Kicsit reumás, kicsit gyengébben lát, kicsit nagyot hall… Az évek és a megpróbáltatások nem tűntek el nyomtalanul. Ő Margit néniéknél talált új, ideiglenes otthonra.

És ő csak 1db kutya. Egy azok közül, akik azóta – és némelyek még most is – vendégszeretetünket élvezik. Bárcsak ne kellene őket tartani. Nem teher, félreértés ne essék, de… De megérdemelnének egy végelges otthont.

Róza mama, már lassan 3 hónapja van nálunk, még fitt, de „tízplusszos”, Bejgli, aktív, szeret sétálni, a szeme kezelésre szorul, de „tízplusszos”. X-mas X-man a balesetes kutyusunk műtét utáni rehabilitációra jár hetente többször, érdeklődik, élni akar, vigyorog a világra. Csak járni nem tud. Nagyon lassan látszik csak a fejlődés. Renault is hónapok óta a csapatnál: hátsó lábaira sántít, kivizsgáltattuk, a gerince hátsó részén cisztát találtak, tervezzük a műtétet. Renault nemcsak ezért van hátrányos helyzetben, hanem mert nagyon félénk is, és sok idő és türelem kell ahhoz, hogy bárkit a bizalmába fogadjon, feloldódjon. Rokkfort Rocky pedig… lassan 2 éve az egyesület gondozásában: ő nagyon jól tanítható, átlagos mozgásigényű kutya, egyedüli kutyának egy nagy kertbe, lakásba való bejárással szeretnénk örökbe adni. Nagy elvárások ezek? Szerintünk nem. Mégsem csörög miattuk a telefon.

Miért „ilyeneket” gyűjtünk? Hát, mert ez a hobbink 🙂 Mert őket senki nem gyűjtötte össze…

Természetesen az „állandó lakóink” mellett sok-sok kutya és macska megfordul nálunk hétről hétre, még ha nem is számolunk be mindről. A facebook oldalunkat követve láthatjátok, hogy nem unatkozunk…

Kutya-összeszedés, kutya-befogás, kutya-orvoshoz vitel, kutya-ápolás, kutye-ellátás, kutya-plakát kirakás, kutya-nevelés, kutya-kakiszedés, kutya-etetés, kutya-labdahajigálás, kutya-szállítás, kutya-hírdetésfeladás, kutya-gyógyszerrendelés, kutya-jelölttelvalóemailezés, kutya-frizurázkodás, kutya-összeszoktatás, kutya-fejleüvoltésamiértmegkergetteamacskát, kutya-örökbeadás, kutya-miattiaggódáshogyazújhelyenmindenrendbenvan-e, kutya….

kutyákkal álmodunk, kutyákkal kelünk, kutyákkal fekszünk…

A sok kutyálkodás eredménye, hogy az elmúlt 9 év alatt, amióta a Pilisi-hegyekben ügyködünk, örökbe adtunk több, mint 1350 kutyát. Ez 2,5 naponta egy kutya.
Nem tudjuk megszámolni, hogy hányszor mentünk chipet-olvasni, hány ezer plaktátot raktunk ki annak reményében, hogy találmányunk hazatalál, hány órát töltöttünk kutyákat furikázva, rendezvényeken, a póráz végébe kapaszkodva, hányszor raktuk össze és szedtük szét a mobil-sátrunkat…

Szeretnénk hinni, hogy munkánk eredeményes, és van látható eredeménye. Küzdünk továbbra is az emberi tudatlansággal, az „egyszerszülnikell” és a „kutya láncra való” nézetekkel.

Idén szeretnénk megvalósítani egy álmunkat: szeretnénk egy ivartalanítási programot végigvinni, a körzetünk ebből a szempontból leg-elmaradottabb településein, első sorban Tinnyén, Piliscsabán, Pilisvörösváron és Csobánkán. Ehhez összegyűlt végre egy kisebb pénzalap. Ennek a programnak a részleteiről természetesen még kaptok tájékoztatást.

Ezek a „tettek” nélkületek nem mennének. Napról napra tapasztaljuk a segítőkészségeteket, innen-onnan mindig cseppen egy-egy jó szó, egy-egy tett, amiből látjuk, hogy fontosnak tartjátok Ti is azt, amit csinálunk és mindenki – ahogy teheti segít: ki pénzbeli, ki tárgyi adományokkal, ki fuvarral, ki ideiglenes befogadással.

Köszönjük!

A kutyák számítanak ránk, mi pedig érezzük, hogy számíthatunk Rád.

Számíthatunk Rád?

Kérjük, gondolj a Pilis-Budai gazdára váró kutyákra és cicákra, amikor személyi jövedelemadódról nyilatkozol, támogasd munkánkat adód 1%-ával. Köszönjük szépen!

PILIS-BUDAI KUTYAMENTŐK KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE
ADÓSZÁMUNK: 18001044-1-13

 

Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete

2015.03.27.

Kérjük, segítsd munkánkat adód 1%-ával is, adószámunk: 18001044-1-13
+36 30 944 2919 | piliskutya@gmail.com www.pilisbudaikutyasok.hu
Levelezési cím: 2083. Solymár, PF.: 29.

Adományodat a következő számlaszámra várjuk és előre is nagyon köszönjük!
Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete
CIB Bank 10701427- 49914203-51100005


 

 


Facebook

Google+

Youtube