Beszámoló és rendezvényajánlatok

Kedves Ismerősök, Barátok! 

Köszönjük szépen azt a nagyon sok támogatást, amivel Sámli kutyánk műtétjét támogattátok. A műtét ára összejött, sőt egy kicsit több is, ami most, Sámli állapotát látva örvendetes.

Orsiéknak volt pár napjuk, hogy felkészítsék Sámlit a műtét utáni időszakra, hogy a műtét utáni mozgáskorlátozás ne okozzon gondot az aktív kiskutyának.
Augusztus elején Sámli túlesett a műtéten.

A jó hír, hogy Sámli – bár erős fájdalomcsillapítókat szed – jól van, annyira jól, hogy a pórázas egészségügyi séták alatt menne bandázni a haverokkal, de mindenki megijed, nehogy kárt tegyen benne, ezért inkább elkerülik, aminek ő persze nem örül és ennek hangot is ad….Kócos barátja, Kóci éberen őrködik mellette, minden mozdulatát követi, ők ketten igazi jó barátok lettek:)

A rossz hír, hogy sajnos nem ússzuk meg a másik láb műtétjét sem… a hónapok alatt amíg nem volt kezelve a lába sajnos súlyosabb deformálódások történtek, mint gondoltuk. Így hátra van még a hosszú és sokszor fájdalmas rehabilitáció, majd valószínűsíthetően egy újabb műtét, de Orsiék elszántak, innen is köszönet a kitartásukért!

 

Miközben Sámli kutyánk várakozott  augusztus elejei műtétjére, újabb sérült kutya került egyesületünk gondozásába, ráadásul egy kölyök, Kamilla.  

Mint kiderült, a sérülése akár több hetes is lehetett, mire hozzánk került, nagy fájdalmai voltak, így a műtét nem várhatott. Kamilla már túlesett a combcsontfejezésen, hősiesen tűri a műtét utáni mozgás-korlátozást is. Azonban az igazi megpróbáltatás még csak most következik. Kamillának ismét meg kell tanulnia 4 lábon járni, ugyanis több hétig kímélte a fájós lábát, teljesen leépült az izomzata, megrövidültek a szalagok. Amint lehetséges, szeretnénk minél előbb elkezdeni vele a rehabilitációt.

Kamilla nagyon kedves, barátságos, emberfüggő kiskutya. Okos, értelmes, a szabályokat hamar megérti és betartja. Más kutyákkal, cicákkal jól kijön. Gyógyulása után ivartalanítva lesz, így keresi új gazdáját.

Ha lehetőséged van, kérjük támogasd Kamilla rehabilitációjának költségeit!

Számlaszámunk:

Pilis-budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete
CIB Bank 10701427-49914203-51100005,

a megjegyzésbe kérjük írd: Kamilla

Minden támogatást, megosztást nagyon köszönünk!

 

NAGYKOVÁCSI BÚCSÚ!

2015. augusztus 15-16.

Gyertek-gyertek, délutánonként mi is ott leszünk gazdit kereső szebbnél-szebb kutyáinkkal!
Ha szívesen jönnél segíteni kutyát fogni, tudsz kutyát fuvarozni a rendezvényre, várjuk jelentkezésed!

 

A Nagykovácsi búcsú után találkozhattok még velünk augusztus 17-én Pilisvörörsváron a kutyaszépségversenyen, melyről leírást itt találtok 

valamint Tinnyén augusztus 20-án a falunapon, de ezekről majd még írunk részletesebben!

 

Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete

2015.08.11

Kérjük, segítsd munkánkat adód 1%-ával is, adószámunk: 18001044-1-13
+36 30 944 2919 | piliskutya@gmail.com www.pilisbudaikutyasok.hu
Levelezési cím: 2083. Solymár, PF.: 29.

Adományodat a következő számlaszámra várjuk és előre is nagyon köszönjük!
Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete
CIB Bank 10701427- 49914203-51100005


 


Facebook

Google+

Youtube

To unsubscribe click here, to edit your profile click here.