Rókaváriakról beszámoló – Bese műtét – Valentin napi ajándék ötletek

Kedves Ismerősök, Barátok, Támogatók!

Aki rendszeres olvasója hírlevelünknek az biztos emlékszik a tavaly ősszel befogott 12 db kiskutyából álló alomra a Rókavári testvérekre.

Talán az is feltűnt, hogy megint fel-felbukkan ez a név a híradásainkban. A jelenség nem meglepő, tavaly decemberben ismét lakossági bejelentést kaptunk, hogy a már ismert és befoghatatlan szuka barlangjából nyafogó hangok hallatszanak, kiskutyái vannak.
Kimentünk, hogy most talán sikerül befogni a családot. A mamát egy szemvillanásra láttuk, csak amikor elmenekült az erdőbe. Ebből és abból, hogy a barlangból nem jött ki hang, valamint a barlang szájánál egy halott kiskutya látszott, arra következtettünk, hogy a kicsik már nincsenek életben.
Gini azonban biztos ami biztos ellenőrizni akart. Kommandósokat megszégyenítő kúszással mászott be a rókaluk bejáratába, majd a 3 megfagyott kiskutya mögül kihozott 6 élő kölyköt.
Rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy ezeket a kicsiket nem hagyjuk megfagyni, esélyt adunk nekik, hogy egészségesen, jól szocializáltan nőjenek fel. Ekkor kb 10 naposak voltak, meleget, rengeteg tejet, tápszert és 3 óránkénti cumiztatást, tisztogatást igényeltek. Így került Ágihoz a Rókavári “B” alom 6 kiskutyája (Bese, Berke, Borza, BandW, Vihar és Velúr)
Fejlődésükről, mindennapjaikról blogjukban olvashatsz:
http://rokavari.blog.hu
Most 8 hetes, vidám, életre való kiskutyák. A legkisebb, krémszínű kiskutyával Besével azonban nagy baj van. 3 hetes korában derült ki, hogy nem tudja lenyelni a szilárd táplálékot, minden egyes falatot folyadékká kell neki turmixolni.
Kontrasztanyagos röntgen, ultrahangos vizsgálat kiderítette, hogy a tüneteket születési rendellenesség okozza. Botallo-vezeték okozta nyelőcső-lefűződése van. Szerencsére műthető. Nagy és kockázatos, speciális felkészülést igénylő mellkasiműtét, de ha sikerül Bese 100%-ig meggyógyul. Sajnos a műtét nélkül nem fog tudni rendesen táplálkozni, hiába turmixolunk, pépesítünk a nyelőcső a szűkület előtt kitágul, elveszti a rugalmasságát, nem tudja továbbítani a táplálékot és Bese lassan éhen hal. Ahogy az egyik vizsgáló orvosa monda: „A betegsége az élettel nem összeegyeztethető”.
Most azonban egy igazán szép, kedves, életkorának megfelelően csintalan kis kölyök, így nem tehetjük meg vele, hogy nem próbáljuk megmenteni.
A klinikai vizsgálatok, a műtét és az utókezelés költségei várhatóan meghaladják a 100 ezer forintot, így kérjük aki tud és szeretne hozzájárulni Bese gyógyulásához támogassa őt. A támogatások az alábbi bankszámlaszámra küldhetőek:
Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesület: CIB BANK: 10701427- 49914203-51100005

Gazdát keres még Velúr és Borza, két tojás 🙂

Már gazdajelöltjük van: Berke (T-macska lehet megtartja 😀 – nem rögöh! 😀 :D), Black and White, és Vihar

A Rókavári almon kívül továbbra is vendégszeretetünket élvezi Gömbi és Simi, a két kis kölyök, akiket még október elején találtunk kidobva Piliscsabán. Fejlődnek, nevelődnek, egyre szebbek és okosabbak.

Ilyenek voltak – ilyenek lettek:  🙂 Vigyétek hírüket, hogy minél előbb gazdára találhassanak! Albumuk

Új kölykeink: Karmazsint és Cinóbert Csobánkáról hoztuk el, egy idős bácsi hagyatékaként maradtak ránk. Ők is gazdakereők. Albumuk

Továbbra is gazdát keresnek védenceink: és még rajtuk kívül is nagyon sok macska, kutya, nézzetek körül a honlapon!

Ajándékkártya adományért
Valentin nap alkalmából ebben az évben lepd meg eme rendhagyó ajándékkal szeretteid!
Plüssállat, csokoládé, virág helyett / mellé tégy jót a Pilis-Budai Kutyamentők Egyesület védenceivel és támogasd őket ezzel az ajándékkártyával!
Járulj hozzá mentett állataink vacsorájához, oltásaikhoz, ivartalanításukhoz, egyéb szükséges orvosi költségeikhez!

Az ajándékkártyát így kaphatod meg:

1) Az adományt kérjük utald át az alábbi számlaszámra:
Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete
CIB Bank: 10701427- 49914203-51100005
(1 db Valentin kártya minimális adomány ára 1500 Ft, mely fedezi a postaköltséget is)

2) A „Megjegyzés” rovatba kérjük, hogy ezt írd bele: „Valentin Adomany”

3) Küldj egy e-mailt a piliskutyaadomany@gmail.com címre a következő adatokkal: Név, az átutalás dátuma, a számlatulajdonos neve, akinek a számlájáról utaltál, postázási cím, ahova küldhetjük a kártyát/kártyákat! Ha több kártyát rendelsz, add meg a kártyák darabszámát is!

Kérjük vigyétek hírét az ajándéknak, hogy minél többen lephessék meg vele szeretteiket!

Továbbra is megrendelhető az „Élni kertben, állatokkal, boldogan” című könyv, melyet dupla örök

befogadóink – azóta ideiglenes befogadóink írtak. Ebben a gyönyörű kiállású, pompás fotókkal telepakolt könyvben szerepet kapnak Ropi és Boróka is! A kedves író pár felajánlotta, hogy a rendelkezésükre álló 100 példány eladásából példányonként 500 Ft-ot az Egyesületünk kap meg. Eddig a felajánlott példányok felét adtuk el, így hajrá, szabad még a vásár. Akár Valentin napra, akár előre gondolkodva: Nőnapra, Anyák napjára is kedves ajándék lehet! 🙂

A könyv megrendelhető az alábbi elérhetőségeken: teleteacher@freemail.hu , 30-503-6095 vagy 26-610-514

 

Amennyiben úgy gondolod, hogy nem pénzbeli adománnyal szeretnéd támogatni munkánkat, úgy most azt is megteheted.

Az 1 kg táp = 1 jótett civil szerveződés célul tűzte ki, hogy tárgyi adományokkal segítse a menhelyeket, állatvédő szervezeteket. Hónapról hónapra más-más szervezetnek gyűjtenek.
Ebben a hónapban olyan szervezeteket támogatnak akik ideiglenes befogadók segítségével mentik a állatokat. Az februári akció egyik támogatottja mi, a PBK leszünk.
A szerveződésről itt olvashatsz bővebben https://www.facebook.com/groups/csak1kgeledel/, a gyűjtőpontok listáját itt találod. http://www.facebook.com/groups/csak1kgeledel/doc/351745821510751/

Elsősorban macska tápra és kölyökkutya tápra lenne szükségünk. Segítségeteket előre is köszönjük!

Erről bővebben még majd írunk a következő hírlevelünkben is, még ui. szervezés alatt van egy meglepetés…. 🙂 na, de erről majd a jövő héten.

NE FELEDJÉTEK, sok vállalkozónak közeledik az adóbevallás ideje. Kérjük ne felejtkezzetek meg rólunk, ha úgy gondoljátok, továbbra is támogassatok minket az adó 1%-otok felajánlásával!

 

Üdv, Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete

2013.01.25.

Idén már segíthetsz adód 1%-ával is, adószámunk: 18001044-1-13

Ha utalni szeretnél várjuk adományod a
CIB Bank: 10701427– 49914203-51100005-ös számlaszámra, köszönjük!
Levelezési cím: 2086 Tinnye, Pf. 6.
https://pilisbudaikutyasok.hu
piliskutya@gmail.com
30-944 2919
Fórumunk, ahol munkánkat követheted figyelemmel elolvasható itt.

Találkozzunk facebook oldalunkon is! Like!

A hírlevélről való leiratkozáshoz kattints ide: https://pilisbudaikutyasok.hu?na=u&ni=3030&nt=7921ff88e0d6d738f9a2c7c177a23721