Ha segíteni szeretnél,

Köszönettel várjuk adományaid:

Pilis-Budai Kutyamentők

Közhasznú Egyesülete

CIB Bank:

10701427- 49914203-51100005

A Szivárványhídon túl...

Vandus

2011. november 5.

Vanda

Vanda 1994. 10. 31. – 2011. 11. 04.

Emlékszel arra a napra, amikor találkoztunk? 17 éve volt, december 30-án , amikor az egyesület szilveszteri buliját tartottuk. Kikerülhetetlen volt, hogy ne gazdagodjunk pár kutyával, mivel ott tartottuk, ahol minden vasárnap vártuk a kutyusra vágyó embereket. Úgy engedtek el otthonról, hogy : „ Ha lehet, most egy darabig ne hozzál másik kutyát!”Te voltál a második, akit aznap este odahoztak, minden szem rám szegeződött. Már csak nálam volt hely…Kézről kézre jártál, mindenki megcsodált, végül az ölemben kötöttél ki. Tacsipofid volt még akkor. 2 hónappal előtte kellett elaltatnunk a tacskónkat , ugyan az a betegség támadta meg, ami Téged is. Hogy vigyek haza egy tacskót? Csak az autóban kezdtelek kihámozni a pokrócból, amiben voltál. Láb, láb,láb végeláthatatlanul. Szert tettem egy nyakigláb kutyára. Hazafelé úton csak járt az agyam, mit is mondok majd. De nem kellett semmit. Csak letettelek, Te pedig úgy mászkáltál, mint aki ott született, ismer minden zeget-zugot. Mindenki meghódítottál. Talán karácsonyi ajándék lehettél, díszes dobozban a fa alatt, de a szilvesztert már nélküled ünnepelték. Ők nem tudták az egyesületünk mottóját: „ A Kutyád egy életre szól, nem csak Karácsonyra!” Nem tudják mit vesztettek…de én tudom, hogy mennyivel gazdagabb lettem, hogy ismerhettelek.
Emlékszel milyen ördögfajzat voltál? Apukám szerint nem voltál rossz, csak eleven. Neki köszönhetem, hogy az én kutyám lettél, ő mondta ki: „ Egy kutyát nem lehet hülyíteni, minden vasárnap elviszitek, aztán meg hozzátok vissza. Ha ma sem lesz gazdája, megtartjuk.”
Minden este megfogtad a peremes vizes tányérodat, elvitted a fürdőszobáig, ott nemes egyszerűséggel kinyitottad a pofid, a tál lezuttyant a földre, a tapétán folyt a víz, Te pedig vigyorogva odébb álltál. Amikor ajándékot hoztál nekem? Bekakiltál a másik szobába, felkaptad és odahoztad nekem, csillogó szemekkel, mint aki kincset talált. Nálad soha nem tudhattam mire is megyek haza. Hol a gyűrűimet vetted le a tartóról és hurcoltad szanaszét, hol az egyik virágot cibáltad le. A földet mindig gondosan szétterítetted a szőnyegen, és sosem felejtetted el a vizes tányér tartalmát ráborítani. Amikor a művirágot rendezted át? Persze az apró szirmut, és beterítetted vele az ágyat… És amikor kártyáztál? Sose jöttünk rá, hogy jutottál fel érte oda, ahol volt, de a Jolykat szétrágtad, rohantunk az orvoshoz, ki tudja mennyit ettél meg. Úgy tudtál mászni, mint egy kis majom. Álltunk, Te pedig a ruhánkba kapaszkodva felmásztál addig, amíg már ölbe tudtunk venni. Amikor a mosógépre vergődted fel magad ugyanígy? Aztán egy mancs a kád szélén, kettő, három, és bebucskáztál mellém egy kád habos vízbe. Pedig nem szeretted a vizet, furcsa módon még úszni sem tudtál igazán.
És amikor tanítgattalak? Megállunk a járda szélén…végül feladtam, rájöttem túl kajla vagy még. Te csak erre vártál, mert legközelebb nem mondtam semmit, csak át akartam menni,de a póráz megfeszült, Te pedig álltál a járda szélén, mint a cövek. Rengeteg rengeteg rosszcsont dolgod volt, de végül életem legfantasztikusabb kutyája lettél. Hihetetlen intelligencia, humor, törődés, hűség, szeretet volt Benned. Mindig tudtam, ha készülsz valamire, a szemed sem állt jól. Sok mindent megtanultál úgy, hogy nem is tanítottalak, de Te figyeltél. Gondolkodtál. Ha valamit mondtunk látszott, hogy próbálod megfejteni miről is lehet szó, és csak ritkán tévedtél.
És arra emlékszel, ha valami nem tetszett, mit csináltál? Mondjuk, ha később értem haza? Nyitottam az ajtót, Te lenyomtad a szoba kilincsét, kijöttél, forgattad a szemed, és már az ajtóból szórtad rám morgolódva nemtetszésedet. Ha Cupi lassabban ment le a lépcsőn, mögé kanyarodtál, löktél rajta egyet, ő szegény meg leszánkázott egy lépcsősort? Vagy amikor az utcán zanzultál meg, bemérted a távolságot, teljes slunggal nekiindultál és felborítottad? Hányszor eljátszottad, ő csak egyszer lépett félre, Te pedig belezuhantál a semmibe, és mikor összeszedted magad , rém értetlen fejet vágtál. De amikor nagyon öreg lett, vigyáztál Rá. Ébresztettél minket reggel, mert Cupi már nem tudott feljönni az ágyra, keltettél éjszaka, ha Ő bajba került, és csattogó fogsorral ugrottál mindenki mellé, aki az utcán meg akarta simogatni.
Amikor kisgazdi megszületett, a szomszédasszony átjött, ölbe vette és véletlenül a bejárati ajtó felé indult vele? Akkor is előkerültél, beálltál közé és az ajtó közé villogó szemekkel, csattogó fogsorral.
Én lettem számodra a családból a Gazdi, Te pedig nekem a nagybetűs KUTYA. Nem volt az a hatalom, amelyik két méterrel messzebb arrébb tudott vinni tőlem. Sokat hallani a kutyák hűségéről, intelligenciájáról. Te tökélyre vitted őket. Azt mondták, azért vagy olyan amilyen, mert annyi szeretetet kapsz. De nem így volt. Te adtál annyi szeretetet, hogy sok ember elszégyelhetné magát. Ahogy öregedtél próbáltam megfordítani a szerepeket, most már én vigyázok Rád. De igazából sosem engedted, mindig tartottad magad, próbáltad titkolni, hogy már nem látsz olyan jól, hogy a füled sem megbízható…én pedig belementem a játékba.
Talán csak egyszer kértél segítséget tőlem egész életedben…tegnap. De még akkor is próbáltad tartani magad. Nem kellett a víz, amit én vittem oda, Te akartál elmenni a tányérig inni…
Hihetetlen űrt hagytál Magad után, amit soha senki és semmi nem fog tudni pótolni. Már fent játszol a többiekkel, de tudom, hogy figyelsz ránk. Mindig velem leszel…

Banyus

Nyugodj békében!

Share