A legfőbb nehézségünk, hogy NINCSEN MENHELYÜNK, ezért védenceinket ideiglenes gazdiknál helyezzük el.
Az ideiglenes gazdi feladata a kutyust szeretgetni, gondját viselni, jellemét megfigyelni, ezek elősegítik, hogy a megfelelő új gazdát találhassuk meg a kutya számára. A csapatunk kb. 15 főből áll, ideiglenes gazdijainkkal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, senkit sem hagyunk magára! Látogass el fórumunkra, ahol beleolvashatsz kutyáink, ideiglenes befogadóink mindennapi életébe!

Hogyan telik egy átlagos ideiglenes befogadás a kutyus érkezésétől a „begazdásításig”?

1. Mint leendő ideglenes gazdi jelentkezel, megismerkedünk, megbeszéljük, mire van lehetőséged, azaz kinti vagy benti kutyatartásra, cicatartásra.
2. A megfelelő ideiglenes kutyát/macskát megkapod.
3. Pórázt, nyakörvet, tálkát, ennivalót, amit kell, adunk a kutyushoz/cicához. Oltatni, ivartalaníttatni mi visszük, ha neked nincs rá lehetőséged. Neked feladatod kiismerni a kutyust, jellemzést adni róla, ez segíti elő a gazdira találást. Természetesen a hirdetés megírásában segítünk.
4. Egyeztetett időpontban elmegyünk Hozzád fotózni az állatot, Te is készíthetsz róla képet, ez szintén a hirdetésekhez nagyon fontos.
5. A leendő gazdi személyéről közösen döntünk!

Itt láthatod az ideiglenes befogadási szerződést, ezt írjuk alá Te és mi.

Ha gond van az ideiglenessel (nem jön ki a saját kutyával, cicával, stb. ) segítünk!

Popeye ideiglenes kutyám története

Lassányi Zsófia tollából

Popeyenek nem kezdődött szerencsésen az élete. Majdnem el sem kezdődött neki. Teljesen kiszáradva, elhagyatottan, végkimerülten találtak rá jóérzésű emberek egy erdőszélen, egyedül. Popeye ekkor még szopós kiskutya volt, pár napja nyílhatott ki a szeme, az anyukája tejére, védelmére lett volna szüksége, nem az útszéli porra, szárazságra. Arról nem is beszélve, hogy az egész környéket átkutattuk kistestvérek után, de sehol se találtuk őket, pedig a kiskutyák nem egyedül szoktak általában születni. Nem tudjuk, hogy velük mi lett, ha bajba kerültek, segíteni se tudtunk rajtuk.
Popeye állatorvoshoz került, s a dokival karöltve, együtt küzdött a kis életéért. Ment az infúzió, s mi azért remegtünk, nehogy késő legyen, mert nem nagyon izgett-mozgott már, ami alap lenne egy ilyen kiskutyánál. Hangja se sok volt. (Na de azután… )

Így kezdődött Popeye harcos kis élete. Megmaradt, és győzedelmeskedett az élni akarása, ezért is kapta tőlünk a Popeye nevet, mert ugye a név kötelez, hát hadd legyen olyan erős, mint Popeye, a tengerész! Rá is szolgált a nevére később.
Az állatorvosi felerősítés után egy régi, jól bevált „tejbepempő” recept kíséretében Popeye hozzám került. Ekkor még aggódtunk az életéért, de a nehezén azért már túl volt. Az állatorvos utasításait követve 3-4 óránként kapott kicsike mennyiséget, felmelegítve ebből a kutya-anyatej utánzatból. Szerencsére tudott már önállóan enni, bár nagyon kis kezdő volt még, inkább szopó mozdulatokkal próbálkozott az elején, de hamar beletanult.
Az első éjszakát aggodalmak közt töltöttem, állandóan azt néztem, él-e még, de élt! Sőt mi több, hajnalban már valami kis vinnyogó hangot is hallottam tőle, ennek úgy örültem, mintha egy másik kutya végre aludni hagyott volna reggelig, de az ő kis vinnyogására ébredni öröm volt, hiszen ez azt jelentette, hogy él, éhes és enni akar!
Popeye evett és cseperedett, sokszor kitettem a napra is, szívjon magába egy kis D-vitamint, meg amúgy is, ezt élvezte nagyon! Ekkor menni még nem nagyon tudott, gyenge volt, és csak húzta a kis hasát a földön. Hát nem baj, bíztatott az állatorvos, ha eddig eljutott, tovább is fog ez menni, és már mi is láttuk az erősödését, javulását.
Amikor az első rongyát megrágta, az első csínytevését elkövette, büszke voltam ám rá nagyon! Egész a szívemhez nőtt, de tudtam, ő “csak” ideiglenes kiskutya, és gazdit keresünk neki. A háttérben természetesen komoly csapatmunka folyt.

Állatorvos csapattagunk folyamatos tanácsokkal látott el, Popeye etetését illetőleg, s folyamatosan ügyelt a fejlődésére. Más csapattagok hirdették Popeyet, mint gazdi keresőt az Interneten, megint mások fogadták a beérkező telefonokat, válaszoltak az érdeklődők kérdéseire. Popeye ez idő alatt fejlődött, kikerekedett. A „tejbepempő” mellé lassanként kaphatott beáztatott kölyöktápot, főtt csirkehúst, szoktattuk át a „gazdibarátabb” táplálásra. Közben már gyorsan tudott futni, bár olyan cseppnyi volt, hogy néha fel-felbukott a fűcsomókban, szóval egy nagyon helyes, eleven, életvidám kölyökkutyává nőtte ki magát. Aztán elérkezett a gazdihoz adás pillanata is. Egy kedves, kétgyermekes család érdeklődését keltette fel a kis Popeye hirdetése. Beszélgetésünket követően megállapodtunk egy időpontban, amikor egy csapattaggal elvittük örökbe adni a kis Popeyet. Ilyenkor egyik szemünk mindig sír, a másik ugyanakkor nevet, de láttuk, hogy mennyire nagy szeretettel is fogadták kis lelencünket! Beszélgettünk a kutyatartásról, a felelősségről, de igazából kérdés sem volt, hogy jó helye lesz-e a kiskutyának náluk. Kétségünk nem volt e felől. Így Popeyet rájuk bíztuk, aki ezentúl az Ő kutyájuk, akinek szépen gondját viselik. Aláírtuk az örökbefogadási szerződést, aminek lényeges pontja az ivartalanítás a kiskutya megfelelő életkorában . Azóta is tartjuk a kapcsolatot, Popeye ma már a Jack névre hallgat, 16 kilós, szeleburdi kamaszkutya, akire egy egész család szeretete, törődése jut.
Ezért éri meg ideiglenes befogadónak lenni, az ilyen sikeres történetek éltetik az emberben a tenni akarást!